Schiffer távozik az LMP-frakció éléről
Schiffer András távozik a Lehet Más a Politika országgyűlési frakciójának éléről, és kiszáll a párt minden vezető testületéből is - tudta meg a hvg.hu.
Schiffer András távozik a Lehet Más a Politika országgyűlési frakciójának éléről, és kiszáll a párt minden vezető testületéből is - tudta meg a hvg.hu.
Az LMP január végi kongresszusa jelentős fordulatot hozhat a párt életében - írja a Népszabadság.
Az LMP nem hajlandó választási együttműködésre, önálló pólusképző erőként úgy kívánja leváltani a Fidesz-KDNP-szövetséget 2014-ben, hogy semmiféle rehabilitációban nem kívánja részesíteni azt kurzust, amely nagy mértékben előidézője a Fidesz kétharmados többségének - mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, kedden.
Az LMP idén is készül a december 23-ihoz hasonló utcai akciókra, mert a párt "híd akar lenni az utca és a parlament között" - mondta évértékelő interjújában Schiffer András. Az ellenzéki párt frakcióvezetője szerint 2014-re kormányképes, pólusképző erővé akarnak válni és kormánypártként "visszacsinálni" a demokráciát szerintük romboló kétharmados rendelkezéseket. Ha nem lesz kétharmados többség például az egykulcsos adórendszer lecserélésére, akkor "elmennek a falig" és készek lesznek az alkotmánysértésre is - tette hozzá.
Derültség, taps, morajlás, bekiabálások – 2011-ben is fel-felbukkantak olyan epés, humoros, vagy ironikus megjegyzések a parlamentben, amelyek megnevettették az országgyűlési képviselőket. Mi a pártelnökök teljesítményét vizsgáltuk: kinek, mivel, és mennyire sikerült kizökkenteni képviselőtársait rezignáltságukból?
Az LMP kiáll a kedden elbocsátott éhségsztrájkolók mellett, és bíznak abban, hogy a két szakszervezeti vezető, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka a munkaügyi bíróságon meg tudja védeni majd igazát - mondták el a párt országgyűlési képviselői, akik az elbocsátások hírére megjelentek a közmédia Kunigunda úti székháza előtt. A tévéseket kirúgó vezetők beszélgetni hívták az LMP-seket, akik ezt visszautasították.
Az MSZP és az LMP is kivonult a házbizottság üléséről, arra hivatkozva, hogy a Fidesz felszámolta a parlamenti demokráciát.
Emlékeztetőül: év elején Schiff a Washington Postban megkérdőjelezte, hogy Magyarország méltó az EU soros elnöki...
Az LMP jövőre népszavazáson fogja az emberek véleményét kérni és egyben megvédeni a nyugdíjakat s azokat, akiket a Fidesz-kormány ki akar semmizni - mondta Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője sajtótájékoztatón szerdán Veszprémben.
Schiffer András elejét szeretné venni, hogy az utóbbi hetekben személyét érő támadások ártsanak pártjának, ezért...
Az LMP szerint kizárólag egy az ország hitelességét és stabilitását visszaállító gazdaságpolitikai fordulat lehet képes a forint értékének hosszú távú megőrzésére.
Bárkivel hajlandó egy esetleges együttműködésről beszélni Schiffer András, az LMP frakcióvezetője abból a célból, hogy a 2014-es választások után kétharmados többséggel "vissza lehessen állítani Magyarországon az alkotmányosságot" - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.
Az LMP a parlament téli rendkívüli ülésszakából hátralévő napok érdemi munkájában nem vesz részt, a frakció tagjai csak napirend előtt szólalnak fel ebben az időszakban a Házban - mondta csütörtökön Schiffer András.
Nem köt választási együttműködést egyik parlamenti párttal sem az LMP – mondta a Kossuth Rádiónak Schiffer András frakcióvezető.
Tartalmas interjút adott a hvg.hu-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.
Kihívta a rendőrséget Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője vasárnap késő este az MTVA Kunigunda úti gyártóbázisához, mert szerinte az ott éhségsztrájkoló dolgozókat fény- és hanghatásokkal "kínozza" a munkáltató. Az MTVA szóvivője, Cserháti Ágnes a helyzetet értelmező levelet és egy karácsonyi ajándékcsomagot adott át az LMP politikusának.
Világossá kell tenni Orbán Viktor számára, hogy nem kapott felhatalmazást a parlamentáris demokrácia, illetve az ország és az emberek szuverenitásának veszélyeztetésére; ezért szervez Szembesítés elnevezéssel demonstrációt az LMP december 23-ra a Kossuth térre - jelentette ki Schiffer András, a párt frakcióvezetője szerdán Egerben.
A januártól felálló Kúria elnöki posztjára a köztársasági elnök által megnevezett lehetséges jelöltek között egynél több olyan személy is van, akivel szemben "nehéz lenne kifogást támasztani, meglátjuk, kit dob ki a gép" – jelentette ki Schiffer András, az LMP frakcióvezetője kedden, miután egyeztetett Schmitt Pál államfővel a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) leendő elnökének személyéről. Az ellenzéki politikus nem mondott konkrét neveket a jelöltek közül.
A három ellenzéki pártnál és a függetleneknél is most telt be a pohár - mondta Schiffer András újságíróknak annak kapcsán, hogy a hétfői ülésnaphoz hasonlóan a szerdára tervezett napirend megtárgyalásával sem végzett az Országgyűlés a következő ülésnap tervezett kezdetéig.
Schiffer András nem vesz részt a választójogi törvényjavaslat bizottsági munkájában, mivel a kormányoldal koncepciója szerint szinte leválthatatlanná válik a Fidesz-KDNP.